fbpx

AZ ÉV AUTÓJA + 20 CENTI TESZT: PEUGEOT 5008 1.6 BLUEHDI

Peugeot 5008 belső

AZ ÉV AUTÓJA + 20 CENTI TESZT: PEUGEOT 5008 1.6 BLUEHDI

Íme, egy hosszított 3008-as, plusz két üléssel. Utóbbiaktól csodát ne várjunk, de lehajtva őket óriási csomagterünk van. Belül gyönyörű és minőségi az autó, az 1,6-os dízel nagyon keveset kortyol, és tűrhetően viszi a bódét. A belépő 7 millió alatt, egy ideális konfiguráció 9 millió körül – a miénk 11 fölött…

MIÉRT?

Mert a Peugeot-nál tudatára ébredtek annak, hogy egy kicsit elment mellettük az SUV-őrület. Az emberek még mindig rajonganak a szabadidő-autókért, nekik meg a 4007-es leállítása óta nincs belőle egy méretes darab. A dolog nem tűrt halasztást, ezért gyorsan munkához is láttak.

IRÁNYBA ÁLLTAK

Újragondolták a 3008-at, és rögtön nagyot is mentek vele, hiszen 2017-ben elvitte az Év Autója címet. Majd a gyorsan megcsinálták eggyel nagyobb kiadásban is, így született az új 5008, aktuális tesztautónk. Elődjéhez semmi köze, hiszen az egyterű volt, ami már nem divat, ez pedig a manapság legmenőbb stílust követi: SUV! Még a nevében is jelzik a honlapon és a reklámszpotokban: 5008 SUV, nehogy valaki tévedésbe essen.

3008 + 20 CM + KÉT ÜLÉS = 5008

Elölről és hátulról szinte ugyanúgy néz ki az 5008, mint a 3008. Oldalnézetben van lényeges különbség, itt jól látszik a húszcentis nyújtás. Ennyivel hosszabb az 5008, és ez elég is ahhoz, hogy plusz két ülés kerüljön a csomagtartójába. Ezek haszna nagyjából annyi, mint a többi, padlóból felhajtogatós megoldásé: rövid távra jók, de hosszabb utazásnál nem kényelmesek.

ÖTEN KÉNYELMESEN ELFÉRÜNK

A méretes hátsó ajtókat feltárva elsőként a hatalmas lábtér és a sík padló tűnik fel. Három darab, sínen tologatható, dönthető támlájú ülés, jól használható lehajtható asztalkák és tágas fejtér fogad. Na meg kellemes hangulat, amit tovább fokoz a nyitható panorámatető. Mögöttünk egy hatalmas, 780 literes csomagtartó tátong, motoros, láblendítésre is működő ajtóval.
Padlója alatt lapul a két összehajtott ülés, melyeket egyébként teljesen ki is szedhetünk, ha még nagyobb raktérre lenne szükség. A művelet könnyű, ahogy maguk az ülések is: egyenként alig több, mint 10 kilósak. Persze ennél egyszerűbben is nyerhetünk plusz térfogatot, a középső sor síkba dönthető, sőt, még az anyósülés támláját is előrebuktathatjuk – és jöhetnek a lapra szerelt bútorok.

NA ÉS HETEN?

Ilyenkor egyrészt a leghátsó két utastól elnézést kérünk a kellemetlenségért, és azzal vigasztaljuk őket, hogy nem fog sokáig tartani az út. Másrészt tudomásul vesszük, hogy így alig marad csomagtartónk. Tehát nem történt meg a csoda, itt is ugyanaz van, mint a többi pótüléses hétszemélyes autóban.
Mi a helyzet hat üléssel? Úgy már van raktér, de kinek van kedve a csomagok közvetlen szomszédságában utazni?

1,6 HDI: A KÚTON IS BARÁTUNK

Az 1,6-os dízelmotor 120 lóereje nem tűnik bizalomgerjesztőnek egy ekkora kasztnihoz, de 300 Nm-es nyomatékának köszönhetően elfogadható dinamizmust biztosít. A hangsúly inkább a rugalmasságon van, mert ereje viszonylag hamar érkezik, és a turbólyuk sem bántóan nagy. Járása kulturált, hangszigetelése jó, de legnagyobb erénye természetesen a szép fogyasztás. Normálisan hajtva beéri 6 literrel, és nem érzékeny a nehezebb lábú sofőrre sem, ami nagy szó ekkora tömeg esetében (1,4 tonna).

AMINEK MÉG ÖRÜLHETÜNK

Feltűnően kényelmes, motoros állítású, masszírozós és fűthető ülések fogadnak elől. Futurisztikus belső dizájn, kidolgozott részletek, jó minőségű anyagok jellemzik az utasteret. Bájos a szövetkárpit a műszerfalon, gyönyörű a testreszabható grafika a kormány mögötti kijelzőn (i-Cockpit ötféle nézettel, az alapmodellben is).
Minden egyenesen a 3008-ból jött, így itt is felhagytak azzal a kóros minimalizmussal, ami mostanában minden gombot száműzött a Peugeot-k műszerfaláról. Végre megint kint vannak a fontosabb funkciók egy gombsor formájában, így nem kell mindenért azonnal az érintőképernyőt bökdösni.

ÉS AMINEK NEM ÖRÜLÜNK

A feleslegesen széles középkonzolnak, ami jól mutat ugyan, de sok helyet vesz el – főleg a jobb egyen ülőtől. Az aprócska, alul-felül lapított kormány sem fenékig tejföl. Túlszervózott és visszajelzésektől mentes, ami ilyen kicsi átmérőnél megszokást igényel. Másrészt, nekem ugyan sikerült úgy beállítani, hogy kényelmes legyen, és pont lássam is fölötte a műszerfal kijelzőjét, de ez testmagasságtól és alkattól függően akár rosszul is alakulhat. Ezen kívül, a középső sor ülőlapjai lehetnének hosszabbak, a hátsó futómű pedig egy kicsit igényesebb, mert tempósabb kanyarokban hajlamos kifelé pattogni az úthibákon. A rugózás egyébként kényelmes.

TEREPRE?

Nem igazán, de az emelt kasztni ad némi szabadságot. Bátrabban mehetünk földúton, és nagyobb útszéli gödrökbe parkolhatunk, mint mondjuk egy 308-assal. Összkerékhajtású változat azonban (egyelőre) nincs. Nem is kell az – mondják sokan. Pedig télen, sőt, akár esőben is jól jöhet. Például egy meredek emelkedőn, pláne hét személlyel… Ha már elindultál, nem hiányzik annyira, de addig nagyon!

JÓL VEZET?

Láttam már jobbat is. Ha én olyen idegesen rángatnám a kormányt, ahogy néha itt a sávtartó automatika teszi, akkor hamar kivennék a kezemből. A többi vezetéssegéd tökéletesen működik.

EZZEL A MOTORRAL?

Elégnek bizonyult az 1,6 BlueHDi ereje, de egy lovat és Nm-t sem engednék belőle. Mert vezetővel már több, mint 1,4 tonna ez az 5008-as, hét személlyel pedig… nem is akarom tudni. Ezért nem javaslom hozzá a gyengébbre hangolt 1,6-os dízelt, még akkor sem, ha 400 ezerrel olcsóbb. A kétliterest viszont annál inkább, hiszen komoly többleterőt kapunk vele, számottevő plusz fogyasztás terhe nélkül. Az igazi teher a bő félmilliós felár. Benzinesek közül kíváncsi lennék a 165 lovas 1,6 turbóra (csak automatával van), az 1,2-est viszont sajnálnám ekkora tömeg alatt gyötörni.

AZ ANYAGIAK

Az 1,2-es, 130 lovas motorral 6,6 millió a belépő az 5008-as világába. A mi motorunkkal 7,2 millió. Megfejelve a mi felszereltségünkkel pedig már kevéssel 11 millió fölött járunk. Valahol 8,5-9 millió között van egy ideális példány, de a mi példányunkon túl is van még 5008, hiszen motorban, váltóban és felszereltségben is van feljebb. És a plusz két ülés 300 ezres felárát még mindig nem kell megfizetni…

KI TUD MÉG ~ILYET ~ENNYIÉRT?

Kompakt alapra épített, hétüléses SUV-t keresünk hasonló árfekvésben: legyen mondjuk a Nissan X-Trail vagy a frissen sült Skoda Kodiaq. Mindkettő erős ellenfél, és kaphatók összkerékhajtással is.

teszt és fotó: SportVerda