KÉT CSALÁD AUTÓJA Teszt: Citroen Spacetourer XL BLUEHDI 180

Háromnál több gyerekes családoknak és egyéb, tömeges utazási célokra sem alkalmasak a kényszer-hétülésesek. Legalábbis komoly kompromisszumok nélkül nem. Oda bizony mikrobusz kell! Mint például ez. Az alapmodell 9 millió, a miénk 15

Nem irigylem azt a dizájnert, akinek kisbuszt kell tervezni. Kicsi a mozgástér, egy kaptafára megy mind, nehéz ebben a műfajban maradandót alkotni. De nem is csak kinézetre, hanem sok más szempontból is nagyon hasonlóak a kisbuszok. Különösen azok, melyek közös fejlesztésből származnak – és a legtöbbjük így születik. Ilyen együttműködés keretében készül manapság a Citroen Spacetourer, a Peugeot Traveller és a Toyota Proace Verso által alkotott trió, melyből mi a Citroent próbáltuk ki.

Abból is a leghosszabb karosszériaváltozatot, melynek neve stílusosan XL, hossza pedig 5,3 méter. Nyurgaságából adódóan akkora hely van benne, ami még ebben a műfajban is meglepő. A harmadik üléssor likvidálásával simán befértek hátra a kerékpárjaink. Mármint két felnőtté és két gyereké, hosszában és állítva, miközben mi fejedelmi kényelemben ücsörögtünk elől. Remek dolog ez, éltünk is vele egy kirándulás erejéig.

Máskor pedig hívtunk kispajtásokat a gyerekeknek. Nem volt kérdés, hány autó kell, elég volt ez az egy. A Spacetouer nyolcszemélyes, úgyhogy jöhetett egy másik kétgyerekes család minden tartozékával. Ikerbabakocsi, kisbicikli, roller, piknikkosár, sátor, kempingszett, gázpalack, miazmás így is simán befért hátra. A gyerekülések pedig – a bal egyes kivételével – bármelyik pozícióba kerülhettek, hiszen az ülések mindenhol egyenértékűek, és a hátsó hat hely Isofix rögzítési pontokkal is rendelkezik.

Egészen más világ ez, mint egy hétszemélyesnek nevezett, 5+2 üléses megoldás. Itt mindenkinek ugyanakkora helye van széltében, hosszában és magasságban egyaránt, ráadásul úgy, hogy mindeközben a csomagtér is óriási. De ha sokan ülünk be, akkor elég hamar ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg a fejekben: hol lehet kinyitni az ablakot? Merthogy a hátsókat sehol. A Citroen Spacetourer-ben csak az első kettőt lehet lehúzni, a hátsóknál kibillentésre sincs lehetőség. Pedig elkéne, nyolc ember még ezt a nagy légteret is elég hamar beszuszogja. Ráadásul szép nagy tetőablakok is vannak odafönt, és – árnyékoló roló ide vagy oda – ezek is rátesznek egy lapáttal a felmelegedésére. Persze a tetőkárpit tele van levegőbefúvókkal, nyomathatjuk a klímát, van hozzá külön hátsó vezérlőpult is. Tök jó, de az a helyzet, hogy klímázni se mindig jó, pláne nem kisgyerekekkel. Sokszor jobban esne résre lehúzni az ablakokat.

Ezen kívül nagyjából minden rendben van ezzel a nagy téglával. A hátsó ülések sínen tologathatók, 1/3-2/3 osztásban mindkét sorban, a támlák dőlésszöge pedig ülésenként külön-külön állítható. A helykínálat minden dimenzióban hatalmas, rakodó alkalmatosságból jó sok van, kesztyűtartóból kettő is. A tolóajtók óriásira nyílnak, motor mozgatja őket (opció), és még a kilincseket se feltétlenül kell használni, mert láblendítéssel is működnek (szintén opció), akárcsak sok autó ötödik ajtaja. Utóbbi viszont itt pont nem láblengetős és nem is motoros. Merthogy ebédlőasztal méretű, tehát rögtön fellökne, ha láblendítésnyire állnánk mögé.

Nagy előnye viszont, hogy nem ázunk meg alatta esőben. Ez jól jöhet akár egy piknikezésnél ránk szakadó záporesőnél is. Egyébként külön nyitható a hátsó szélvédő, így akkor is hozzáférünk a raktérhez, ha másfél méternél közelebb parkoltunk a falhoz. A padlón lévő dolgokat persze így sem érjük el, és bedobni se lehet csak úgy akármit, de korlátozott praktikuma azért így is van az ablaknyitásnak. Kedves megoldás továbbá, hogy a raktérvilágítás az egyik oldalon egy kivehető zseblámpa is egyben.

Vezetni ezt is hasonlóan izgalommentes, mint a többi kisbuszt. A magas üléspozíció és a tömeg biztonságérzetet ad, ettől kellemes az ilyen autókat vezetni. A nagy látószögű tükrök és a radarok segítségével manőverezni sem túl nehéz vele, de tudomásul kell venni, hogy a fordulóköre 12,5 méter. Van tolatókamera is, sőt, 360 fokos felülnézeti képet is kapunk, de csak olyan „átverőset”. Mert se oldalsó, se első kamera nincs, csak hátsó, annak periférikus képéből épül fel a 360 fokos nézet, miközben tolatunk. Tehát ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a körülöttünk lévő világról, legalább egy autónyit kell rükvercelni, ami itt kb. 5 és fél métert jelent.

Zsúfolt városi utcákon nem mindig egyszerű együtt élni a 190 centis szélességgel. Továbbá érdemes észben tartani, hogy ugyanilyen magas is az autó (195 cm), így egyes mélygarázsokba lehajtva csúnyán beütheti a homlokát a kicsike (például Örs vezér téri IKEA vagy Erzsébet téri mélygarázs). Persze aki ilyen autóval jár, annak nem szokatlan, hogy oda kell figyelni a magasságkorlátozásokra. Az viszont igen, hogy a tank beöntő nyílása itt nem a vezetőajtó mögött van, hanem majd’ két méterrel hátrébb.

De nem kell gyakran nyitogatni, 7-8 literes fogyasztással sokáig kitart a 70 literes tank. Bizony, ilyen takarékos volt a kétezres dízel és az ereje is elegendőnek bizonyult. Lóerőből 180, nyomatékból kereken 400 Nm-ünk volt, amit nyolc utassal sem éreztük kevésnek. Ez a legerősebb motor a Spacetourerhez, van belőle 150 lovas 370 Nm-es változat is, ami szintén jó lehet ide. Az 1,5-ös dízelek jelenlétét viszont nem tudom értelmezni ebben a kategóriában, hiába vannak azok is rendesen kibélelve nyomatékkal.

A hatfokozatú automataváltó szépen teszi a dolgát, nem kiemelkedő és nem is kritizálható. Választókar helyett itt egy tekerőkapcsoló van a középkonzolon, ami nekem sosem esett kézre – jobb szeretem a kart. A kormány mögött pedig váltófülek bújnak, merthogy manuális kapcsolgatásra is van lehetőség, ha valakit pont egy Spacetourerben kerítene hatalmába a Fittipaldi hangulat.

A futómű nagyon kényelmes, ezzel a tömeggel mindent kivasal. Cserébe billegős, ahogy arra egy ilyen termetű és alkatú autónál számítani lehet. A kormány alul lapított, jó fogású, de nagyon hiányzott róla a bőrbevonat. Küllőin igényes gombok sorakoznak, de a tempomatot nem itt, hanem a kormány mögötti kis nyúlványon kell keresni (pont takarásban).

A műszerfal éke egy korrekt felbontású érintőkijelző, de a klíma funkciói szerencsére nem ennek menüjéből, hanem az alatta lévő kis vezérlőpultról érhetők el. Van Head Up Display is, szép felbontással, sok információval. Igaz, nem a szélvédőre vetít, hanem külön kis plexire, de így is tökéletesen ellátja a funkcióját.

Az üléskárpitok kellemesek és strapabírónak is tűnnek. A két első ülés elektromosan állítható, fűthető és még masszázsfunkció is jár hozzájuk! Vezetéssegédek is adaknak, a tempomat távolságtartó funkciója hagy némi kívánnivalót maga után, de a holttérfigyelő, a sávelhagyásra és ráfutásra figyelmeztető valamint a táblafelismerő szépen működik. USB csatlakozóból csak egy van (a műszerfalon), 12 voltosból viszont több is található az utastérben, valamint egy 230 voltos dugalj is van a vezetőülés alatt. Ez egy 15 millió körüli kivitel volt, az indulóár (XS kasztnival) kicsivel 9 millió alatt van.

teszt és fotó: SportVerda