LEXUS VÁSÁRLÓK KEDVENCE TESZT: NX 300H LUXURY

A hajtáslánc pont ugyanaz, mint a hibrid Toyota RAV4 alatt, a karakter viszont egészen más. Az NX megjelenése nem csak divatos és fancy, hanem különcködő is. Vezetési élményben is ilyen különleges?

Európában és itthon is az NX a legnépszerűbb a Lexus modelljei közül. Mi más is viselhetné e megtisztelő címet, ha nem egy divatterepjáró? Azok közül pedig a legkisebb, mert a nagyobbak (RX, RX L) drágábbak, így értelemszerűen egy (még) szűkebb réteg engedheti csak meg magának.

Itt van tehát egy fancy SUV különc formatervvel, exkluzív márkaimázzsal, tágas utastérrel és hibridhajtással. Ráadásul ez utóbbi attól a gyártótól jön, amely a legnagyobb tapasztalattal és hagyományokkal rendelkezik a hibridek gyártása terén. Nyerő összeállítás ez manapság 15-16 millióért. Mármint a Lexus NX 300h. Merthogy nagyjából ugyanennyiért kapható „h” nélküli, azaz nem hirbid változat is. Azt turbós, kétezres benzines hajtja, jobban megy, többet eszik és nem sokan veszik.

Szóval azt már tudjuk, hogy „h”, mint hibrid. És 300, mint…? Mint olyan menetteljesítmény, amit egy háromliteres szívó benzines művelne villanymotorok nélkül? Én nagyjából ezt várnám. De már most mondom, hogy ez nincs. Inkább egy kétlitereshez passzoló számokat produkál az NX 300h, annak ellenére, hogy hajtáslánc benzines része eleve 2,5 literes. Ekkora mérettel manapság illik nagyobbat lépni. Főleg akkor, ha jön még hozzá két villanymotor, az egyik elől, a másik hátul. Itt azonban a benzinmotor nem turbós, nincs kihegyezve. Magában 155 lovas, a villanymotorokkal együtt pedig 200 lóerős rendszerteljesítmény adódik. Ugyanakkor ez a szám már elég biztató egy ilyen kasztnihoz, mégsem annyira gyors, mint ez alapján gondolnánk: a gyorsulás 9,2 másodperc, a végsebesség 180 km/óra.

De álljon meg a menet! Ez egy hibrid, ami nem a száguldásról szól, hanem a tiszta és gazdaságos üzemről. Még ha nem is konnektorból tölthető, hanem csak sima, „öntöltögetős” fajta. Nos, tényleg tud kevés benzinből menni, de nekünk nem sikerült különösebben mutatós eredményt kihoznunk. 8,4 liter lett az átlag, melynek legfőbb oka az volt, hogy a megtett út nagy részét autópályázás tette ki, ami nem éppen hibridbarát használat. Az országúti menet már inkább, hiszen ott van lassítás, fékezés, azaz energia-visszatáplálás az akkumulátorba. Na meg fogyasztásbarát a haladási sebesség. Ilyenkor sokkal szebben is alakulnak a számok, óvatos gázkezeléssel összejöhet a 6 liter. De ez még mindig nem olyan különleges adat.

A hibridek igazi terepe ugyanis a sűrű városi forgalom. Pont az, ami a benzinmotorok étvágyát az egekbe nyomja. Sőt, a dízelekén is rendesen meglátszik, őket ráadásul még gyilkolja is a sok elindulás. A hibridek viszont pont itt brillíroznak! Az elindulást a villanymotor intézi, sőt, még a kezdeti gyorsítást is. Aztán a benzinessel osztozkodnak a melón, a konstans sebességű andalgást pedig – ami városban rövid szakaszokat jelent – általában valamelyikük egyedül vállalja be. Utóbbi nem számít igazán, hiszen ez a robbanómotornak és a villanymotornak sem megterhelő.

A fékezéssel pedig a megtett útnak minden méterén rekuperálhatjuk az ampereket az aksiba, hogy legyen miből finanszírozni az ingyen elindulást a következő lámpánál. Egészen különleges érzés az, hogy az ember egy kötelező lassításnál is energiát tud termelni, elraktározni, aztán abból ingyen és zölden gurulni. Ilyenkor örül igazán a hibrid autós, köztük az NX 300h vezetője is. A kiadós dugókkal színesített napokon neki marad az 5-6 liter körüli fogyasztás, miközben a többiek simán elpancsolnak 10 litert ilyen körülmények között. Na, ez már különbség, és attól függetlenül tud örömet szerezni, hogy hány millió lakik a számlánkon.

Villanymotorral haladva ráadásul ott van még a néma suhanás páratlan élménye, ami azok fejében is tudatosítja a nulla fogyasztást, akit nem érdekel az egész. Sokáig persze nem mehetünk elektromosan, mert ennek nem akkora az aksija, mint a plug-in hibrideké. Legkésőbb egy-két kilométernyi poroszkálás után beindul a benzines, de ha nincs különösebb gyorsítás, akkor még ez sem feltűnő. Nagyon finoman indul be és lágyan duruzsol valahol elől, messzinek tűnő távolságból.

De ha jobban belelépünk a gázba – elég csak középállásig –, akkor már nagyon is közelinek érezzük. Hiába 2,5 literes, ezt is ugyanúgy bőgeti a program, mint a Toyota Prisus az 1,5-öst. Nem akarod, nem szívesen hallgatod, nem ezt várod egy ilyen futurisztikus divatterepjáróban. Előzésnél már közepes gázra is úgy pörög, mintha az életéért küzdene, úgyhogy inkább nyomom padlóig, csak mihamarabb túllegyek rajta. Az utasaimnak is feltűnt az élénken, konstans fordulaton pörgő motor, és a legtöbbekben olyan benyomást keltett, hogy gyenge az autó. Pedig ez nem igaz.

Közben lehet követni egy ábrán a műszerfal tetején, hogy épp mi hajt, és mikor töltekezünk. Nem egyszerű, de nem is muszáj megérteni. Azt viszont meg kell tanulni – legalábbis a vezetőnek -, hogy mi hol van a műszerfalon, és ez itt nem könnyű. Nem átgondolt a gombok elrendezése, érdemes álló helyzetben bekukucskálni a kormány által takart területekre is, hasznos funkciókra fogunk bukkanni ott is.

De még mindig jobb így, mintha egy nagy tablet menüjéből kellene mindent kikeresgélni. Egy fizikailag megtestesülő gomb ugyanis kitapintható, csak megszokást igényel, mi hol van, az pedig idővel mindenkinek meglesz. Ehhez nem kell levenni a tekintetünket az útról, az érintőképernyő pötyögtetéséhez viszont igen. Ráadásul minden alkalommal, és az nagyon nem jó senkinek. Se a vezetőnek, se a gyalogosoknak, se a többi autósnak. Úgyhogy jár az elismerés a finoman működő gombokért és kapcsolókért, még ha össze-vissza is vannak.

Persze a nem létfontosságú funkciók témájában itt is el lehet babrálni a középkonzolon trónoló kijelzővel. Pontosabban a váltó mögötti touch paddal, miközben ujjbegyünket minden menüpont átlépésénél megpöcögteti a feedback force, csuklónkat pedig egy kényelmes bőrpárnácskán pihentetjük. Ennek végén kis fogantyú csábít arra, hogy meghúzzuk, amire nem felnyílik, hanem kezünkben marad az elem. Nem azért, mert eltört, hanem mert a másik oldalán cuki sminktükör lapul.

A bőrkárpitozás nagyon jó minőségű, a műanyagok viszont csak közepesek. A formavilág itt is ugyanolyan avantgárd, mint a külső. Akinek az tetszik, annak ez is fog. Hely van bőven mindenhol, kényelmesek az ülések, hátul is fűthetők, elől ezen felül szellőztethetők is. Érezni, hogy ezt a belsőt is négy utasra optimalizálták, de persze el lehet férni öten is. A panorámatető nem nyitható, cserébe egy darabban terül el az egész utastér fölött. Mivel a hátsó ülések alatt lapul az akkucsomag, a csomagtér mérete nem csorbul: 555 literes, ami nagyobb, mint az RX-é! Kényelem és helykínálat tekintetében tehát minden oké, de a rugózás indokolatlanul kemény.

A hibrid Lexus NX 300h ára 13,44 millióról indul elsőkerékhajtással, a mi összkerekes Luxury kivitelünk pedig kishíján 19 millió. A sima benzines (NX300) sem olcsóbb, sőt, bizonyos felszereltségi csomagokkal még többe is kerül, mint a hibrid változat.

teszt és fotó: SportVerda