…ÉS MÉG VEZETNI IS JÓ TESZT: MERCEDES-BENZ C220D T 4MATIC

Kívülről nem észrevehető a ráncfelvarrás, belülről annál inkább. Az utastér színvonala a nagyobb tesókét idézi, de a kormány mögött ülve jobban érdekelt, hogy feltűnően jól húz, és havon is nagyot lép az összkerekes, dízel C-kombi. A hangja meg úgyis csak a kintieknek rossz…

7 másodpercet gyorsul 100-ra. Az elég komoly… Milyen motor is van benne? Merül fel a kérdés azonnal. Hát, nem olyan, mint amire a sprintidő alapján elsőre gondolnál. Kétezres dízel. Persze, nagyon mutatós a 194 ló és a 400 Nm, de ilyen adottságokkal még mindig inkább a 8 másodpercet szokták környékezni az ekkora kombik – egy-egy kivételtől eltekintve. Ja, hogy a mi összkerekes változatunk „csak” 7,4-et tud? Mindegy, az is kemény.

Ráadásul rossz tapadási feltételek között fordul az állás, abban biztos vagyok. Mert bár összehasonlítani nem tudtam a hátsókerekessel, de havon csapatni igen. És nagyon meggyőző volt a 4MATIC rendszer, na meg a Michelin Pilot Alpin abroncsok. Olyat lépett és úgy kanyarodott a C kombi a fehér utakon, amire már régen nem láttam példát.

De száraz (vagy vizes) úton is örömet szerez. A 400 Nm-es nyomatékdózis már 1600-on talp alatt van, a gázreakció pedig dízelviszonylatban üdítően élénk, úgyhogy keményen az ülésbe lapít, ha nehéz a jobb láb. És nekem gyakran volt az, ennek ellenére beérte 7,5 literrel százon a 4,7 méteres kombi. Tehát jól húz, hamar ébred, és még jól is fogyaszt. Akkor ez maga az állommotor? Majdnem. Mert a hangja csúnya. Igaz, a remek zajszigetelésnek köszönhetően ez odabent nem zavaró, a kintieknek viszont nagyon lelkesen zakatol. De olyat én még nem hallottam, hogy egy négyhengeres dízel bársonyosan szólna, úgyhogy hagyjuk is a témát!

Nézzük inkább a váltót, ami ehhez a motorhoz alapértelmezetten automata. Mégpedig 9 gangos, de a hangsúly nem a fokozatok számán van, hanem a gyorsaságon és a motorhoz hangoltságon. Ezekből pedig ugyancsak jár az 5-ös ennek a hajtásláncnak. A választókar egy bajuszkapcsoló a kormány mögött, ami sokak számára még mindig furcsa lehet, de valójában a legjobb helyen van ott. Én rendszerint annyira meg tudom szokni, hogy a következő tesztautóban még egy hétig ablaktörlőzök, amikor rükvercet akarok tolni. A manuális kapcsolásra a kormány mögötti váltófülek szolgálnak.

A középkonzol így egészen a könyöktámaszig hasznos kezelőszerveké lehet, na meg egy méretes tároló is helyet kapott rajta. A kivitelezés pazar, az anyagminőségbe sehol nem lehet belekötni, de én a fényes zongoralakk helyett inkább matt felületet választanék. Az divatosabb, és a karcolások is kevésbé látszanak meg rajta, az ujjlenyomatokról nem is beszélve. Ízlés dolga, a választékban természetesen van ilyen is, olyan is.

A szálcsiszolt alumínium betétek gyönyörűek, a levegőbefúvók szintén, ahogy a kapcsolók is. Pont annyi van belőlük, amennyi kell. Amelyikre szükség van tapintható gomb formában, azt meghagyták olyannak, a többi funkciót – és itt az a fontos, hogy csak a többit – a kijelzők menüjébe nyomták be. De nem-nem, a középkonzol képernyője sem érintős, hiába néz ki úgy. És ez jól is van így.

Nem csak azért, mert így nem lesz tele ujjlenyomatokkal pillanatok alatt. Hanem ezért, mert vezetés közben túl sok figyelmünket köti le minden érintős cucc. Nem olyan egyszerű a kívánt felület megkeresése szemmel, és eltalálása ujjal, mint egy kézben tartott eszköznél – pedig ugyebár az sem „javallott”. Szóval sehogy sem biztonságos a tapizás meg a böködés. Ellenben a könyöktámasz előtti tekerhető, nyomkodható vezérlő teljesen az, és a ráhajló touchpad is tök jó – például úti cél beírásához.

A kormányon lévő gombokkal is lehet mozogni a központi kijelzőn, illetve ezekkel a kormány mögötti menüben is. Szokni kell a használatukat, részben azt, hogy melyikkel melyik menühöz tudunk nyúlni, másrészt azt, hogy nem görgetni, hanem simogatni kell őket, de ez csak ideig-óráig jelent gondot.

A kormány mögötti műszeregyüttes helyén egy teljesen digitális kijelző van (felárért). A megjelenítésben háromféle animált stílust választhatunk, a felbontás gyönyörű, a grafika igényes, a leolvashatóság tökéletes. Továbbfejlesztett hangvezérlés is van az új C-osztályban, ami nagyon cuki, de még dolgozniuk kell rajta, hogy ez a hétköznapokban valóban használható legyen. Jó lenne például, ha értene magyarul. De utasok jelenlétében még akkor is kellemetlen lenne szóban parancsolgatni az autónak.

Vezetni viszont nagyon kellemes, és nem csak a mercedeses vonulás megy jól neki. Hanem a kanyargás is, amit egy kombi Mercedesről nem gondol az ember. A kormányzás közvetlen és élénk, a futómű pedig olyan, amilyennek akarom. A Dynamic Body Control segítségével a kényelmestől a feszesig van beállítási lehetőség, és tényleg érezhető a különbség az egyes fokozatok között. Sőt, mivel vannak légrugók, igény esetén meg is emelhetjük a kasztnit. Ez persze csak egész lassú haladásra, mondjuk rosszul megépített garázslejárókra való, de arra nagyon jó. Hát még az összkerék, ami segít feljönni rajta, amikor havas…

Helyből van bőven, a hátsó üléseken (a két szélső pozícióban) és a csomagtartóban is, extrából pedig még több. Asszisztens rendszerekből és kényelmi cuccukból is, sok olyan is, ami nemrég még csak a magasabb kategóriákban volt elérhető. A LED-es fényszórók nagyon komoly világosságot varázsolnak. Maguktól tudják, hogy világítsanak a legmesszebbre úgy, hogy közben ne vakítsanak senkit, és a kanyarokba is a lehető legjobban bekukucskálnak.

A C-osztályos kombi ára elég magasan, 10,6 milliónál indul, de ezen nem lepődtünk meg. És azon sem, hogy a tesztautónk ennek a kétszerese, plusz még egy „kicsi”… A végösszeg 22,1 millió forint. Illetve ennyi volt vadiúj korában, listaáron. Automataváltóval, összkerékkel és nagyon erősen extrázva. Hasonló konfiggal valahol itt lesz az új 3-as BMW kombi is, miután a szedán kb. 21 millióra jön ki. A lényeg, hogy a vételárnak nem lesz lényeges szerepe a választásnál, ha valaki prémium középkategóriás kombi vásárlásán töri a fejét. És érdemes megjegyezni, hogy nem csak a BMW és az Audi, hanem a Mercedes C-osztály is játszik, ha sportos vezetési élményt keresünk.

teszt és fotó: SportVerda