fbpx

ILYEN EGY CSALÁDI AUTÓ TESZT: SKODA OCTAVIA COMBI 1.5 TSI

Skoda Octavia Combi 15 TSI

ILYEN EGY CSALÁDI AUTÓ TESZT: SKODA OCTAVIA COMBI 1.5 TSI

Státusszimbólum, önkifejezés, egyedi stílus, kitűnés a tömegből – ha ezek is eszedbe jutnak az autóválasztásnál, akkor a Skoda Octaviát nem neked találták ki. De ha egy igazán jó családi autót szeretnél, akkor ki kell próbálni – az 1.5 TSI-vel

Elől két felnőtt, hátul két gyerek, mögöttünk telepakolt, 640 literes csomagtartó, tank csurig töltve. Kicsit ül is a hátulja, de annyi baj legyen, induljunk, mert messze még az úticél. Az Isztriai-félszigetig ki sem szálltunk (egy rövid szünettől eltekintve), a haladás volt az elsődleges, nem a sétakocsikázás, elég hosszú volt az út anélkül is. Meg hát unalmas is az autópálya, úgyhogy a fogyasztásra csak fél szemmel figyeltem, így lett kereken 6 liter (visszaérve Budapestre már csak 5,9). Klímahasználattal, és persze visszatankolással ellenőrizve. És ha most egy dízelről beszélnék, akkor egyszerűen csak nyugtáznám, hogy hozta, amit kell.

De ez benzines! Igaz, csak 1,5-ös, de a mai mércével az már közepesnek számít. Különben is, nem a méret a lényeg (…), hanem az erő, az pedig van benne bőséggel! 150 lóerős teljesítményt és 250 Nm-es nyomatékot ad, ráadásul az utóbbi már 1500-as fordulattól talp alatt van. Ez már így is elég biztató, de még annál is jobban megy, mint amire ezek alapján számíthatunk. 8,3 másodperc alatt tudja a nulla-százat (224 a vége), az erő megérkezésére pedig még 1500-ig sem kell várni, mert igazából már 1300-nál érezni a kellemes gyorsulást.

Még a turbólyuk sem idegesítően nagy. Elképesztően jól viselkedik ez az új fejlesztésű TSI technológia, amely hengerlekapcsolást is tud, ráadásul észrevétlenül. Részben ennek köszönhető a kedvező fogyasztás, ami a menetteljesítményhez és az autó méretéhez mérten annyira jó, hogy bemondásra el se hinném. Városban nyilvánvalóan többet eszik, de ott is kijön 7,5-8 literből, országúton meg simán elvan 5 alatt is. Úgyhogy aki nem állandóan a dugókban vergődik, hanem hosszabb utakra is gyakran megy az Octavia 1.5 TSI-vel, az nagyon szép átlagfogyasztást remélhet. Mondjuk 6-6,5 litert.

A tesztautót kézi váltóval kaptuk, amivel semmi bajunk nem volt. Kapható DSG-vel is, ami szintén kellemes szokott lenni a VW konszern autóiban, úgyhogy csak bátran, ha automatára vágyik valaki. A fékek erősek és jól adagolhatók, megpakolt autóval, szerpentinen kanyarogva sem éreztem rajta a fáradás jeleit. A futóműre szintén nem lehet rossz szavam, ahogy a kormányra sem. Manőverezhetőség, fordulékonyság, parkolóradar, vezetéssegédek működése, ez is mind nagyon rendben van. A helykínálat több, mint bőséges, de persze a hátsó középső utasnak itt sincs olyan jó dolga, mint a szélsőknek. Ez teljesen megszokott, igazából kevés autó van, amiről ez nem mondható el. A középkonzolt viszont formázhatták volna úgy, hogy a magasabbaknak (185+ cm) ne legyen kényelmetlen térd tájékon.

Kitűnő rakodó alkalmatosságokat találunk odabent, nagyon ötletes részletmegoldásokkal, kiegészítőkkel megspékelve. Tudod, Skoda: Simply Clever, és nem vicc, tényleg jó dolgokat hoz. Nekem még mindig az ajtóba rejtett esernyő a kedvencem, melynek egyszer tényleg nagy hasznát vettük. Mindkét első ajtóban kialakították a helyét, de az alapfelszereltség részeként csak egy ernyőt kapunk (bizonyára nem nagy truváj beletárgyalni még egyet). A filléres okos megoldások közül meg kell említenem még a tanksapka-fedélre biggyesztett jégkaparót, valamint a tölcsér alakú ablakmosó folyadék-beöntő nyílást. Apróságok ezek, mégis sokat számítanak, ha szükség van rájuk. Leghátul pedig egy irgalmatlan nagy, 640 literes tér várja a csomagokat, sík lapokkal határolt formával, motorosan, láblendítésre is nyíló ajtóval, könnyű rakodhatósággal. Ez a kombi Octavia legnagyobb erőssége a piacon.

A külsőhöz hasonlóan a belső dizájn is kitűnően alkalmas arra, hogy széles rétegek tetszését nyerje el. Szép, divatos és letisztult formák vesznek körül. A műszerfali szövetbetét erősíti az otthonos hangulatot, egyedül a koszolódása miatt aggódom, majd évek múltán kiderül, hogy megalapozott volt-e. Nem sokkal alatta változtatható színű hangulatvilágítás teszi igazán maivá a műszerfalat, illetve a kormány mögötti műszeregység, amely immár teljesen digitális változatban is rendelhető – a miénk olyan volt. Gyönyörű grafika, változtatható tartalom, abszolút rendben van. Hasonlóan a szélvédőre vetítő head up display.

És nagyon szép az új generációs infotainment rendszer hatalmas érintő-kijelzője is, de használata nekem sokszor bosszantó volt. A legnagyobb szívfájdalmam, hogy most már ezen a kijelzőn kell matatni a klímafunkciók után. Továbbra is azt gondolom általánosságban, hogy az efféle megoldás egyáltalán nem biztonságos. A klíma kezelő pultot minden autóban meg kellene őrizni egy külön műszerfali panelen, fizikailag létező gombokkal és tekerőkkel.

Az egyes oldalak tartalma testreszabható, ún. csempéket tili-tolizhatunk ide-oda, melyeket ráadásul egyéni méretre is szabhatunk. Nagyjából úgy, mint egy androidos eszközön a widgetekkel. Modern az egész, és érezni rajta a segítőkészséget, de nem érzem kiforrottnak. Nem gondolkoztak rajta eleget. Nem adja azt az „egyből tudom, hol keressem” érzést. És még ha adná is, akkor is mindig oda kell nézni, mikor rá akarunk bökni valamire, akkor pedig az utat értelemszerűen nem tudom nézni. Na, emiatt nem szeretem, ha mindenért az érintő-kijelzőhöz kell nyúlni. Szerencsére azonban sok mindent lehet intézni a kormány újfajta gördíthető, nyomkodható gombjaival.

Végül jöjjenek az árak! Az ötajtós Octavia 7 millióról indul, a kombi majdnem egy gurigával odébb, 7,94 milliónál kezdődik. Ennyiért az egyliteres TSI áll rendelkezésre, a mi motorunkhoz egy felszereltségi szinttel feljebb kell lépnünk, és még egy gurigát hozzátenni a büdzséhez. Tehát legalább 8,9 millió forinttal kell készülni a vásárlásra. Ennyi az Octavia Combi 1.5 TSI ára, ha nem ikszelünk semmi feláras tételt a konfigurátorban, de persze szeretnénk. Mert bár az alap ellátmány sem rossz, elképesztően sok okos és hasznos extrát rendelhetünk még hozzá, úgy a kényelmünk, mint a biztonságunk szolgálatára.

A tesztautóhoz rendeltek is, így lett kb. 10,5 millió a vége, ami nem is olyan ijesztő emelkedés ahhoz képest, hogy mi minden került be. Nagyon sok pénz ez egy autóért, de az autópiac jelenlegi átlagos árszintjéhez mérten, illetve ilyen tudáshoz és minőséghez mérten nem túlzó. Az Octavia a legjobb átlagos autó, amely kényelemben és minőségben ma már olyan színvonalat hoz, amit tíz évvel ezelőtt csak egy – vagy inkább két – kategóriával feljebb láthattunk. Olyan vezetéssegédek pedig akkor még egyáltalán nem is léteztek, amiket itt pár százezer forintért egy csomagban megkaphatunk.

teszt és fotó: SportVerda

Tags:
, ,