AKINEK A PORSCHE NEM ELÉG… BMW i8 Roadster teszt
Akinek a Porsche nem elég menő, az vegyen i8-at! Ahol pedig van ilyen célra 47 millió, ott van 52 is, nagyjából annyiról indul a nyitott változat. – BMW i8 Roadster teszt
MIÉRT VESZ VALAKI i8-AT 56 MILLIÓÉRT?
A vezetési élmény miatt? Vagy inkább menőségből? Mert az üzlettársak is puccos kocsival járnak, és tartaná velük a lépést? Illetve nem tartaná, hanem akkor már rájuk licitálna? Ez a valószínűbb… Na de miben? Mert ha vezetési élményben mérjük a dolgokat, akkor abból…
VAN JOBB, HÁZON BELÜL IS
Például egy BMW M4. Azt jóval kevesebbért haza lehet vinni, Z4-ből meg akár kettőt is. De az elbűvölő 8-as Coupé, sőt, a Cabrio is játszik ennyiért. Ahhoz V8 jár 530 lóerővel – csak szólok. Biztos szórakoztató. Ahogy az M5-ös is, amiben ugyanez a V8-as dolgozik 600 lóerővel, és listaáron 16 millióval olcsóbb, mint a mi i8 Roadsterünk. Hoppá, annyiból pont lehet venni egy V8-as Mustangot – ha már itt tartunk. Egy biztos, bestialitásban, vezetési- és hangélményben mind az i8 fölött állnak.
DE EGYIK SEM OLYAN MENŐ!
Ez itt a kulcsmondat! Meg persze egyik sem hibrid, szemben a BMW i8-cal. Na, ez viszont nem a kulcsmondat. Akkor sem, ha hálózatról tölthető, elmegy 45 km-t tisztán elektromosan (hivatalosan 55-öt), így még a zöld rendszám viselésére is jogosult. Mert mindez nagyon jó és fancy, de nem ebben a ligában. Aki ilyen autót vesz, az nem arra vágyik, hogy néma csöndben lopakodjon. Nem hatja meg a 7 literes átlagfogyasztás sem (pedig tényleg annyi!), és az ingyen parkolás sem mozdítja ki a komfortzónájából. Ezek nem igazán számítanak. Az már sokkal inkább, hogy a BMW i8-at egy Porsche 911 kormánya mögül is megbámulják! Így, roadsterként pedig még jobban – pláne ebben a színben.
NÉHÁNY VÉLEMÉNY AZ UTCÁRÓL
„Anya, nézd, versenyautó” – hívja fel édesanyja figyelmét a szokatlan látványra egy óvodás kisfiú. „Alig bírtam utánad menni” – üvölti át a speed motoros a bukósisak alól. „Maguk aztán nem éheznek” – állapítja meg a 60-as melós egy kisteherautó kormánya mögül. „Hű, de hangos, mekkora motor van benne?” – humorizál a kigyúrt városi terepjárós (aki egyébként azt hiszi, hogy ez villanyautó). És még hosszan sorolhatnám…
Kortól és nemtől függetlenül mindenkit megérint a nyitott i8. Elképesztően látványos formaelemeket mutat, akárhonnan nézzük, de a legnagyobb meglepetés álló helyzetben éri a nézelődőket, amikor nyílik az ajtaja: felfelé, mint egy Lamborghinié!
4,6 MÁSODPERC
És bár a BMW i8 nem annyira kemény, mint az említett olasz csődör, így is nagyot lép. Nagyon nagyot! 4,6 másodpercbe telik a nulla-száz, és fölötte is durván húz. OK, ha nincs kellő töltöttség az aksiban, akkor egy kicsit szolidabban, de ez a gyakorlatban nem feltűnő. És becsületére váljék, hogy amint van lehetősége (értsd: nem padlógázon megyünk), elég szaporán tölti az aksit a benzinmotorból, hogy minél hamarabb rendelkezésre álljon a maximális erő.
374 LÓERŐ
Ennyi a hibrid hajtásrendszer összteljesítménye. Ebből 143 lóerőt a villanymotor szolgáltat, ami az autó elejében lakik, és az első kerekeket hajtja. Nyomatéka 250 Nm, mely állandó és azonnali, ennek köszönhetően abban a pillanatban mozdul az autó, ahogy megbillentem a gázpedált. Az erő nagyobbik része azonban az ülések mögött van, ahonnan 231 ló és 320 Nm megy a hátsó kerekekre. Mégpedig egy ezerötös, háromhengeres turbómotorból. Három henger?? Az bizony a hanghatás terén aggályokat vet fel. Mert egy ilyen masina általában nem szól jól. Annyira semmiképpen nem, amennyire egy sportautó karaktere megköveteli.
MÁRPEDIG „EGY JÓ HANG ARANYAT ÉR”
ahogy azt a Generál slágere óta tudjuk. Így aztán a BMW i8-at sem hagyhatták tekintélyes hang nélkül, és mivel a sajátja nem az, hát csináltak neki műhangot. A fejtámlák mögötti hangszórókból szól, és meg kell hagyni, kifejezetten jól sikerült! Sőt, itt nem csak a bennülőknek, hanem a külső közönségnek is jut a szintetikusból. Az egyik kipufogóból a háromhengeres szól, a másikon pedig egy hangszóró ad hozzá még hármat. Kívülről hallgatva nem tudom milyen az összhatás, de belül egészen hihető a hathengeres előadás. Tök jó, azzal együtt persze, hogy mondjuk egy V8-as gargalizálásnak a közelébe se ér.
SOKAN VILLANYAUTÓNAK HISZIK
„Ebben az a legkülönlegesebb, hogy sportautó és elektromos is egyben. Illetve hibrid” – mondja a nyolcéves lányom. Nagyon helyesen. Ő tudja, hogy hibrid, ellentétben jó pár érdeklődővel, akik konkrétan villanyautónak hiszik. Például: „ezzel a Tesla ellen mennek, ugye?”, vagy „ez villanyautó, ugye?”, vagy „meddig bír elmenni egy töltéssel?” Bármeddig, mert még egyszer mondom, ez NEM villanyautó, hanem plug-in hibrid.
TÖLTHETŐ HIBRID
A benzinmotor csak kövér gázadásra indul be, amíg van elég töltés az aksiban. Előszeretettel használja magában a villanymotort a BMW i8 központi agya, ami dugóban araszolva teljesen ésszerűnek is tűnik, de 100-zal suhanva már nem annyira. Ez az alapbeállítás, de nem feltétlenül kell ezt elfogadni. Sport módba kapcsolva állandóan jár a benzines, és közben tölti is az akkumulátort, ráadásul elég gyorsan, miközben a fogyasztása még így sem sok. Ennek nagyjából az ellenkezője az eDRIVE mód, melyben a rendszer addig használja a villanymotort, ameddig csak engedi az aksi töltöttsége. Az akkumulátor konnektorból is tölthető, de alapból csak a sima fali kettőhúszból (ami valójában 230), gyorstöltő kábel csak az otthonra kiépíthető Wallboxhoz jár.
SZÉLES A MOSOLY
Van tehát parádé kifelé, erő és morcos akusztika befelé. Kell még egy sportos futómű, egy pontos és közvetlen kormány meg egy jó fék a vezető öröméhez – és ez is adott. A súlypont alacsony, az első-hátsó tengelyek közötti eloszlás egyenletes, az útfekvés kitűnő. A gumik ránézésre keskenynek tűnnek, de a gyakorlatban elegendőnek bizonyult a tapadásuk. A benzinmotorhoz kapcsolt hatfokozatú automataváltó tökéletes, a kézi kapcsolgatás is jó móka, amit természetesen a kormány mögötti váltófülekkel is intézhetünk. A lézertechnológiás fényszórók itt is bámulatosan teljesítenek. A fénykéve alakját folyton változtatni tudja a rendszer, így a többiek vakítása nélkül is nagyon messzire látunk vele. A vászontető mozgatása gyors és látványos, az erre szolgáló gombot viszont érthetetlenül hülye helyre tették.
KÉTSZEMÉLYES
A zárt i8-cal ellentétben ebben nincsenek hátsó ülések. Talán jobb is így, szűk helykínálatuk okán azok úgysem jók semmire, itt viszont öblös tároló üregek kerültek a helyükre. Kellenek is, mert a csomagtartó (a motor mögött, hátul) csak 88 literes, de a belső polcokhoz nem ártana valami rögzítő alkalmatosság.
KÍVÜL UFO, BELÜL NEM
A belsőépítészet a külsőhöz képest nem nagy szám. Kábé egy jól felszerelt 3-as BMW színvonalát hozza minőségben, ergonómiában és a kütyük szintjén, ami tökéletes, de valami különlegesebbre számítottam 56 millióért (ennyi volt a konkrét konfiguráció listaára).
MINISZOKNYÁBAN NE!
Végül egy jó tanács azoknak, akik először ülnek majd BMW i8-ba. Az üléspozíció rendkívül alacsonyan van, lentebb, mint a küszöbök. Ezek pedig olyan szélesek, mint egy póniló háta, így óriási terpesszel lehet csak átlépni rajtuk, mindezt gyakorlatilag guggolva kell végigcsinálni. Tehát itt nem ajánlott a miniszoknya viselése a hölgyeknek (és az uraknak sem), hiszen abban pont akkor nem tudják majd megőrizni a méltóságukat, amikor mindenki odanéz. Másképp fogalmazva: ha beszállásnál nem is villan ki a bugyi, kiszállásnál egészen biztos.
teszt és fotó: SportVerda
BMW i8 teszt 30 milliós laposkúszás – SportVerda
- KIS X, NAGY KÜLDETÉS TESZT: BMW X2 SDRIVE 18D - A bajor X modellek (egyik) legkisebbje hozza a nagyok színvonalát, a gyengébb dízelmotorral is energikus, ráadásul nagyon keveset fogyaszt Tovább>
- ENNEK IS VÉGE TESZT: FORD FOCUS ST AZURA EDITION - Sorra írjuk mostanában a búcsú teszteket, a Focus ST a soron következő. Ez a (még) kapható legerősebb és legvidámabb változat a Ford kompaktjából Tovább>
- VISZLÁT, SZÉPFIÚ! TESZT: AUDI S5 CABRIOLET - A kétajtós Audi modellekkel együtt ez a gyönyörű kabrió is eltűnik a márka kínálatából. Búcsúzásként elmeséljük, hogy milyen az élet egy ilyen 354 lovas szépséggel Tovább>
- VISZLÁT TT! TESZT: AUDI TT RS - Befejezték az Audi TT gyártását, így a TT RS-nek is vége. Egy igazán élvezetes sportkocsival lett kevesebb az autósvilág. Az utolsó példányok egyikét vezethettük Tovább>
- ELŐZI A PASSATOT? TESZT: SKODA SUPERB COMBI 2.0 TDI - Dízelmotorral, összkerékhajtással és Laurin&Klement felszereltséggel próbáltuk ki a Skoda új csúcskombiját, amely kannibalizálhatja a Passat vásárlóközönségét Tovább>
- A LEGNÉPSZERŰBB VW TESZT: VW TIGUAN 2.0 TDI - A márka legnagyobb számban eladott modellje a 3. generációjához ért. 150 lovas dízelmotorral és fronthajtással próbáltuk ki a Tiguan 2.0 TDI-t Tovább>
- A 300 LOVAS MINI TESZT: MINI COUNTRYMAN JCW ALL4 - Teljesen új külsővel robbant be a piacra MINI SUV-ja. Van belőle benzines, dízel és elektromos, és szerencsére a John Cooper Works változat is elérhető – hozzánk is elért Tovább>
- VEZETÉSRE TERMETT TESZT: MAZDA3 E-SKYACTIV X 186 NAGISA - Egyre kisebb motorok, turbófeltöltő, három henger meg ilyesmi? Igen, ez a trend, de nem a Mazdánál… Tovább>
- NAGYÁGYÚK - BENZINNEL ÉS ANÉLKÜL TESZT: AUDI SQ8 és Q8 E-TRON 55 - 500 lóerős V8-as benzinmotor, vagy 400 lovas elektromos hajtás? Mindkettő brutális erővel bír, de a két vezetési élmény nem említhető egy lapon. És van más különbség is… Tovább>
- 460 LÓERŐ HÁTSÓ KERÉKEN TESZT: BMW M2 PERFORMANCE - Háromezer köbcenti turbóval, hat sorba rakott hengerrel, hátsókerék-hajtással, nagyon durva hanggal, pályaautós megjelenéssel Tovább>