A HIBRID VAGY A KIS TURBÓS? TESZT: HONDA CR-V

Ez a két alternatíva kínálkozik, dízellel ugyanis nem gyártják az ötödik generációs Honda CR-V-t. Vajon fogyasztásban felveszi a versenyt a hibrid a dízellel? És ez is béget, mint a többi? Na és az 1,5-ös turbó itt is olyan szerethető, mint a Civic-ben?

Több mint egy éve búcsúztunk a dízel Honda CR-V-től, és egyben az előző modelltől. A gázolajos motort ugyanis az ötödik generáció érkezésével iktatták ki a CR-V választékából – és iktatták be a Civic kínálatába. Amúgy. Tehát a könnyű, áramvonalas kompakt modelljükbe beletették, a nehéz és magas szabadidőautójukból pedig kivették… Hát, nekem ez minimum érdekes, de mindenesetre így történt: itt nincs többé dízel (legalábbis egyelőre).

Mi van helyette? Természetesen hibridhajtás, egyébként a modell történetében először. A másik alternatíva az 1,5-ös benzines turbó, és ezzel végig is mondtuk a motorválasztékot. Na és melyik a jobb? Természetesen nekem is ez volt az első kérdésem, és nagyon hittem a turbós benzinesben, kevésbé a hibridben, de meglepődtem. Mert amennyire szeretem a Civicben ezt az 1,5-ös turbót, annyira nem passzol ide. És amennyire vonakodok a bégetős hibridektől, annyira meg tudtam szeretni ezt a hibridet. Pont azért, mert nem béget. Vagy nem annyira, mint a legtöbb.

Persze az sem mellékes, hogy jól fogyaszt. Az 1,5-ös turbó meg nem. Ellentétben a Civic-ben bizonyított alacsony étvágyával és példás dinamizmusával, amiért oly nagy kedvencemmé vált. Itt egyébként két teljesítményszinttel érhető el, kézi váltóval 173 lovas, automatával (CVT) pedig 193. Mindkettő járt nálunk, az automata összkerékkel, a kéziváltós fronthajtással, és az a durva, hogy az összkerekes automata evett kevesebbet. Hiába, tényleg elég hatékony gépezet ez a fokozatmentes szerkezet, csak nyúlóssága miatt nem tűnik annak.

De sajnos nem váltja meg a világot, az 1,5 turbó étvágya ezzel is 8,5-9 liter körül alakult minden igyekezetem ellenére. A kézi váltóval és a fogyasztás szempontjából elvileg előnyösebb fronthajtással szerelt kivitel pedig inkább 9 körül evett. Ezek után kellemes felüdülés volt a hibrid 5,5 literes átlaga. Sőt, volt egy olyan 50 km-es szakasz, ami 4,3 literes részeredményt hozott. A korrekt összehasonlítás kedvéért a hibriddel is megpróbáltam ugyanúgy figyelni a gazdaságosságra, mint a másik kettővel.

Az erejével egyiknek sincs gond. Kiemelkedő dinamizmusról nem beszélnék, de a lendületes vezetéshez elegendőek. A hibrid viszont ezen a téren is jobb, és nem csak azzal az egy másodperccel, amivel megveri a turbós benzinest a nulla-százon. A villanymotor azonnal érkező ereje a kulcsszó, melynek köszönhetően kellemesebb vezetni, mint a kis feltöltőst, amelyben ha kismértékben is, a turbólyuk akkor is érezhető. A CVT váltó egyébként egész ügyesen elsikálja ezt, de nyilvánvalóan az sem ér a hibrid nyomába gázreakcióban.

A hibridben nem az 1,5-ös turbómotor adja a benzines részt, hanem egy Atkinson ciklusú, kétliteres VTEC szívómotor, ami 145 lóerőt és 175 Nm-t tud. Ehhez jön még a villanymotor ereje, és kész… – tudhatnánk le egyszerűen a hibrid sztorit, ha így lenne. De itt egész másképp van. Így: a benzinmotor egy generátort forgat, ami áramot termel a villanymotornak, ami végül a kerekeket hajtja – 184 lóerővel és 315 Nm-es nyomatékkal. Tehát itt mindig a villanymotor hajt. Hogy miért jó ez? Azért, mert a benzinmotorokról általánosságban elmondható, hogy csak egy szűk fordulatszámtartományban tudnak igazán hatékonyak lenni, és a hétköznapi használat során sokszor nem tudnak ezen belül maradni.

A Honda jelenlegi megoldása viszont megadja a lehetőséget a kétliteres benzinesnek, hogy ebben a tartományban működhessen. Hiszen ő „csak” – többnyire a neki kényelmes tartományban – áramot termel a villanymotornak, melynek ereje pedig fordulattól független. Persze több erőhöz több áram is kell, de azt nem csak a benzinesből, hanem az ülések és a csomagtartó alatti akkuból is lehet vételezni. És a villanymotor így is tesz, tehát amikor a kényelmes fordulaton megtermelt „benzines energia” mellé kell még némi kiegészítés, akkor az aksihoz nyúl. És hogy honnan van ott töltés? Két helyről: egyrészt a fékezési energiából, másrészt, amikor épp több energiát ad a benzines, mint amire szükségünk van, akkor az aksi szívja magába a többletet.

Na és mi van akkor, amikor pont annyi erőt ad a benzines, amennyire szükségünk van. Nos, a Hondának erre is van egy trükkje: ilyenkor egy kuplung segítségével közvetlenül a kerekekhez kapcsolódik a benzinmotor, és hajthat egyedül, vagy az aksiból csipegető villanymotorral karöltve. Továbbá, természetesen itt is előfordul az, hogy a benzines áll, és a villanymotor kizárólag az akksiból táplálkozva hajt. Nagyjából 1-2 km-ig mehet ez egyhuzamban, mert ez nem plug-in hibrid, tehát nem nagy az aksija, de a városi forgalomnak nagyjából 40-50%-ában így is tisztán villanyosan gurulhatunk. Főleg dugóban, tehát pont ott mehetünk nulla fogyasztással, ahol a belső égésű motoroknak az egekbe szökik az étvágya – és az emissziója.

A fent leírt működésből adódóan váltó sincs a hibrid Honda CR-V-ben, sőt, még az automaták szokásos választókarja se. Helyette gombokkal választhatunk P-R-N-D között, ami nekem különösebb örömet nem okoz, az viszont igen, hogy az előre- és hátramenet közötti váltás késlekedés nélkül megtörténik. Abban a pillanatban, amint megnyomom a gombot. Nincs minden előre-hátramenet váltás között egy-két másodpercnyi tökölés. Zseniális! A kormány mögött vannak váltófülek, de ezek csak imitálják a fokozatokat, hogy legyen mivel játszani, akinek annyira hiányzik ez.

De itt nem fog, ahogy az intenzív gyorsítás sem. Mert annyira jó a hangszórós zajkioltó rendszerrel megtámogatott csönd, hogy az ember ösztönösen tartózkodik a kövérebb gázadásoktól. Olyankor ugyanis ez is bőgni kezd, ahogy a többi hibrid. Csak itt valahogy később engedi el magát a benzinmotor, nagyobb gázra kezdi csak ezt a kelletlen bégetést. Az átlagos gyorsítások még enélkül is kivitelezhetők, ezért tud ez az autó higgadt vezetőt faragni az izgágából. Majdnem így tesz a CVT váltós 1,5-ös turbó is, merthogy az is elég bégetős. A manuálissal pedig egyszerűen belátja az ember, hogy érdemes nyugisabb stílusban nyomni, ha 10 liter alatt akarja tudni a fogyasztást.

Miközben élvezzük a kiemelkedő kényelmet, a hatalmas helykínálatot, a kellemes rugózást és a forgalomra való jó rálátást. Egyedül a középkonzol lett egy kicsit szélesebb, mint ami jól esne, két oldalára viszont párnákat tettek a térdeknek. Nincsenek zörgések, jó az összeszerelés és az anyagminőség is, csak a műanyagból készült varrásimitáció meg a fabetét ne lenne a műszerfalon. Egyik sem hiányzik ide. A rekeszek hatalmasak, a gombok és kapcsolók elrendezését illetve működését nem érheti különösebb kritika.

A hátsó biztonsági övek viszont továbbra is túlságosan elől fakadnak. Ez elsősorban gyerekülés övvezetőjébe fűzve tűnik fel, mert kikapcsolás után folyton elakad a pánt, ahelyett, hogy szépen visszahúzódna a helyére.

A csomagtér remekül pakolható, óriási a térfogata, főleg az ötüléses benzinesben, de a hétüléses változat összehajtott támlái fölött is bőven marad még hely. A hibridben az akkupakk szűkíti a puttonyt, de így is kellően nagy a raktér. Ebből nincs hétüléses, amit a magam részéről nem is bánok, mert – talán nem árulok el titkot – a Honda CR-V harmadik üléssorában sem nagy élmény utazni. Viszont remekül lehet aludni az autóban, ha síkba döntjük az összes hátsó ülést. Szóval kempinges csövezéshez nem kell sátor.

A testreszabhatóságot illetően maradt a régi szokás: minimális a mozgásterünk, van négyféle felszereltségi csomag, meg néhány kiegészítő – egy külön katalógusban, persze. Az ellátmány egyébként nagyon jó, még a legalsó „Comfort” szinten is van például kulcsnélküliség, 18 colos felnik, adaptív tempomat, amit 7,8 millióért lehet elhozni az 1,5-ös turbóval és kézi váltóval. 8,75 millió a következő (Elegance) szint, majd összkerék / automataváltó / hibridhajtás valamint a két magasabb csomag nyomhatja még feljebb az árat, egészen 13,4 millióig. Fronthajtású hibrid példányunk listaára ennél alacsonyabb, 11,6 millió forint volt. Az alapfelszereltséggel 9,6 millió lett volna.

teszt és fotó: SportVerda