JÓL ÁLL NEKI A TÚRABAKANCS TESZT: VOLVO V60 CROSS COUNTRY

Nem SUV és nem is „sima” kombi, hanem valahol a kettő között félúton. Íme, egy terepkombi egyenesen a műfaj egyik megteremtőjétől, a Volvótól. Dízelmotorral próbáltuk ki az új V60 Cross Country-t…

Aki Volvóval jár, az rossz ember nem lehet – szoktam mondani, ha a svéd autómárka imázsbeli előnyére szeretnék rávilágítani. Mármint a 20+ milliós német prémiumokkal szembeni előnyére. Azokban ülve időnként negatív sztereotípiák megtestesítőjének érzem magam, egy Volvo kormánya mögül nézelődve viszont sosem látok rosszalló tekinteteket. Számomra nem kérdés a különbség. Az viszont igen, hogy meddig képes megtartani a márka eme barátságos imázsát.

Főleg, ha ilyen gyors ütemben halad a menőség útján. Mert az tény, hogy kitartóan erősödik a Volvo a prémiumok között. Sokaknak bejön a visszafogott, mégis karakteres megjelenés. Remek arányok, gyönyörű részletek, az elegancia és a sportosság tökéletes arányú elegye. Feltűnősködés vagy fényűzés helyett pedig még mindig a nagybetűs „Biztonságos autó” szimbóluma, amely egyben a felelősségteljes tulajdonos képét festi elénk. És ha ő történetesen egy családapa, akkor sok nő szemében már nyert is.

Pedig Volvóval is lehet ám űzni a fényt rendesen, és a lóerő-hajhászok is találnak itt csemegét. Van a kínálatban jó pár fürge lábú darab. Például V60-asból is, úgy hívják, T8. De mivel tölthető hibrid és zöld rendszámos, őt is sikerült jó fiúnak beállítani, és nem egy 400 lovas aszfaltbetyárnak. Pedig elég betyár, ráadásul átkozottul jól néz ki, pláne egy dögös R-Design csomaggal felütve. Ugyanakkor a V60-asnak a túrabakancs is jól áll, nézzék csak meg tesztautónkat. Ez a terepkombi változat, ami Cross Country néven fut, és mint ismeretes, nem újkeletű a Volvónál ez az irányvonal.

Mert ők nem csak pár évvel ezelőtt kezdtek terepesített kombikat gyártani, amikor a SUV mánia egyik mellékhajtásaként ez a műfaj is felkapott lett. Sőt, igazából nagyrészt ők tehetnek arról, hogy egyáltalán létezik ilyen. Ne feledjük, több mint 20 éve mutatták be a V70 XC-t, ami az egyik úttörője volt a terepesített kombiknak. Jelenleg minkét puttonyos modelljükből, a V60-asból és a V90-esből is létezik Cross Country kivitel. Számozásuknak megfelelően méretbeli különbség van köztük, de a lényeg mindkettőnél ugyanaz, mint régen: emelt kasztni, állandó összkerék-hajtás (alapárért) és fényezetlen műanyag-kontúr, körben a teljes kasztnin.

Fontos, hogy az emelést itt nem csak úgy mutatóba’ kapjuk. 7,5 centivel húzódik magasabban a hasa, mint a sima V60-nak, és nem azért, hogy komoly terepezésbe kezdjen vele az ember. Hanem csak olyanba, amibe a legtöbb összkerekes SUV-val bele mernénk vágni. Annyit ez is simán tud. További emelésre nincs mód, amit az XC60 és XC90 az opcionális, szintszabályozós felfüggesztéssel megad, sőt, ők le is ülnek leállítás után a ki- és beszállást megkönnyítendő. Ilyen itt nincs, de ez a bódé akkor is alacsonyabb, és így stabilabb a kanyarokban. Ugyanebből adódóan szerintem jobban is néz ki.

Akkor végül is mire jó ez a terepesítés? Például arra, hogy olyan földúton, ahol egy sima V60-assal csak 20-szal mennénk, ott ezzel 40-nel is mehetünk. Vagy arra, hogy biztonságosabban haladhassunk csúszós úton, és akár szakadó hóesésben is gond nélkül feljussunk a sípályához. Ja, hogy ez utóbbit bármelyik összkerekes autó tudja a megfelelő gumikkal? Tudja, de csak addig, amíg fel nem hasal egy buckán vagy árokszélen. Ez pedig itt később következik be. Pont azzal a 7,5 centivel később, amivel magasabban van a Cross Country. És ha felhasal, akkor se rögtön a fényezett küszöblemezt horzsolja szét, hanem csak a műanyag borítást. Továbbá, a fényezés helyett ezt ütögetik a kerekek által felvert kavicsok és a faágak is.

Mindeközben odabent végtelen biztonságot sugárzó csönd honol, amit négyzetre emel a stabil futás és a masszív, vaskos elemek, amik körülvesznek. Csak az az átkozott négyhengeres dízelhang ne hallatszana ennyire egyértelműen. Szeretem a motor erejét, a 190 lovat, a 400 Nm-t (D4), na meg azt, hogy 8 litert eszik egy állandó összkerékhajtású, 1,8 tonnás autó alatt. De a hangjával nem tudok megbarátkozni. Nem is lehet, az egyetlen út a könyörtelen elszigetelés, ebből kellene kicsit több. Illetve van még egy lehetőség, de ez inkább csak egyedüli autózásnál opció: a zenehallgatás. A hifi ugyanis még mindig olyan szépen szól, ahogy azt a Volvóktól megszoktuk. Külső eszközökről is simán, tehát könnyen elindíthatjuk kedvenc lejátszási listánkat.

Az ülések kényelmesek, a helykínálat is jó, de ez sem igazán ötszemélyes, inkább csak négy, ahogy a legtöbb versenytárs a kategóriában. A csomagtartó 529 literes (roló alatt), igényes kárpitozással, akasztókkal, rögzítőpánttal, továbbá egy nagyon praktikus, padlóból felhajtható, csomagfogó fallal, amit a Volvókból már hosszú évek óta ismerünk. Az ötödik ajtó nyitása (felárért) motoros, és virtuális pedállal – másnéven láblengetéssel – is vezérelhető.

A belsőépítészet gyönyörű, összetéveszthetetlenül skandináv. A hangulat a nyitható panorámatetőnek köszönhetően a sötét színösszeállítás ellenére is otthonos. A bőrkárpit tesztautónkban durvább textúrájú és vastagabb volt, mint más Volvo modellekben. Az összhatás így is nagyon színvonalas, jól passzol a férfiasabb, favágós karakterhez. Strapabíróbbnak is ígérkezik, mint a finomabb tapintású bőrök, az illata pedig ugyanolyan finom. Nagyon szépek a fabetétek is, de a fekete zongoralakk felületek helyett jobb lenne valami más.

Ez elképesztő mértékben gyűjti az ujjlenyomatot, bár némi odafigyeléssel elkerülhető, hogy összetapogassuk. Nem úgy a középkonzol hatalmas, álló érintő-kijelzőjénél, amelynek megjelenése szintén nagyon ízléses, de hamar meglátszik rajta a sok ujjlenyomat és mázga. Márpedig tapogatni igen sokszor fogjuk, hiszen itt szinte mindent erről kell intézni, még a klíma vezérlését is. Pedig a hőmérséklettel és a befúvás irányával jobb lenne egy külön panelről babrálni, attól még szép maradna a középkonzol dizájnja.

Vezetési élményben a sportosság és a nyugodt krúzolás tökéletes keverékét adja a V60 Cross Country. Komoly biztonságérzettel gazdagon megfűszerezve, természetesen. Betonstabil útfekvés, összkerékhajtás, pontos irányíthatóság, erős és jól adagolható fékek, megfelelő motorerő, ami szükség esetén kihúz a bajból – mind kiveszik a részüket a nyugalmas biztonságérzet megteremtéséből. De ezeken túl ott van még egy halom jól működő vezetéstámogató cucc. Olyan sok, hogy apró ikonjaik tenyérnyi felületen terülnek el a középső kijelző egyik menüjében. Külön pirospont jár azért, hogy a sávtartó a gyengébb felfestéseket is látja, a radar pedig az autókon és a gyalogosokon kívül a bicikliseket és a nagyobb állatokat is felismeri.

A Cross Country kivitel a mi D4-es motorunkon kívül a B5 jelzésű, 250 lovas benzinessel érhető el, mindkettő automataváltóval és összkerékhajtással. A B5 esetében 14,7 millió forint az alapár, a D4 pedig 13,6 millióról indul. „Egész jó, de az extrákkal együtt biztos 20 fölött van…” – húzza elő aduásznak hitt ütőlapját a német prémiumok konfigurátorán szocializálódott barátunk. De akkor ezt a kört el is vesztette. Na persze itt sem adják ingyen a jót, de nem is kerül annyiba, mint odaát. Rengeteg földi jóval megáldott tesztautónk árcéduláján például 16,8 millió szerepel(t új korában).

teszt és fotó: SportVerda