fbpx

ZÖLD RENDSZÁM ÉS 390 LÓ TESZT: VOLVO V60 T8 AWD

Volvo V60 T8

ZÖLD RENDSZÁM ÉS 390 LÓ TESZT: VOLVO V60 T8 AWD

Ez egy környezetbarát családi kombi, ami jobb hellyé teszi a Földet, vagy egy izomautó, ami apa szórakozását szolgálja? Nagyjából mindkettő. Ez benne a jó, és még a parkolni is ingyen lehet vele

Itt egy magával ragadó formájú kombi, amit zöld rendszáma miatt sokan villanyautónak hisznek. Pedig nem az, hanem hibrid, hiszen a villanymotoron kívül egy benzines is hajtja. De még milyen! Nemhiába viseli a Volvók között legmagasabb számmal ellátott, T8-as jelzést a hátulján. A zöld tábla pedig azért jár, mert teljesíti a minimálisan előírt, 25 km-es elektromos hatótávot. Ehhez tulajdonképpen nem kell más, mint megfelelően nagy aksi.

A konnektorból való tölthetőség pedig azért kell, hogy időnként legyen is teletöltve az az aksi. A Volvo V60 T8 tehát egy plug-in hibrid, amely teljesíti a minimum kritériumot zöld hatótávban. WLTP szabvány szerint 47-49 kilométert, a tapasztalat alapján pedig kb. 40-45-öt lehet vele mászkálni benzin nélkül. Az időközben megnövelt kapacitású aksival ~15%-kal többet. Már ha nem túl nehéz a vezető jobb lába, amit itt nem olyan könnyű betartani, mert nem akármit szereltek az elejébe.

A hibridhajtás benzines alkotóelemére ugyanis semmi különös előírás nem jön a zöld rendszámmal, úgyhogy akár a legerősebb motorjukat is levehetik a polcról a gyártók. A Volvo így is tett: a T6-osban is szolgáló, turbó és kompresszor által lélegeztetett kétliteresről van szó, ami itt 303 lóerőt teljesít. Ez megy az első kerekekre, a hátsókra pedig a villanymotor 87 lova. És mivel a motorok külön tengelyeket hajtanak, teljesítményük simán összeadható, így tehát a V60 T8 rendszerteljesítménye 390 lóerő. Az elég bitang!

Ez még nem minden, mert nyomatékból is van bőven! A benzinmotor csúcsértéke 400 Nm, ami ráadásul elég széles tartományban rendelkezésre áll, 2200-as fordulattól egészen 4800-ig. Ehhez jön még a villanymotor 240 Nm-es dzóisa, ami pedig azonnali, nem fordulatszámfüggő, így tökéletesen elfedi még azt a kis turbólyukat is, ami a benzinesnél van. Ennek köszönhetően a gázreakció briliáns, a gyorsulás pedig lenyűgöző.

Mindössze 4,9 másodperc a nulla-száz, ami konkrétan sportautós szint. Vezetni mégsem annyira extrém élmény, na persze, nem is unalmas, de ahogy a T6-oson, ezen is érezni, hogy a tervezésnél nem a vadító élmény volt a cél. A kormány nem túl beszédes, és a motorhang sem annyira izgalmas, mint mondjuk egy BMW M550d-ben. Hallani ugyan a kompresszor süvítését és a turbó fütyülését, de ahhoz nagyon fülelni kell. Mert más a koncepció.

A Volvo V60 T8 egy csöndben suhanó luxus kombi, amiben nem szalad fel azonnal a vezető pulzusa egy kis mozdulattól a gázpedálon. Pedig arra a kis mozdulatra is nagyot lép, hát még egy komolyabbra, de a vezetési élmény akkor is steril. A futómű mestermunka, de kanyarokban érezni rajta, hogy nehéz az autó, a T6-os ügyesebben forgott szerpentinen. Pedig az alatt se volt ott a Volvo adaptív futóműve, amely az útminőség és a kanyarodás mértékének függvényében állítgatja a lengéscsillapítók keménységét. A T8-ashoz nem is rendelhető.

Mi a helyzet a fogyasztással? A WLTP szabvány szerinti hivatalos adat 1,7-2,4 liter, ezt érdemes tudni. Leginkább azért, mert annyira irreális, mint amilyennek tűnik. Pedig még ennél kevesebb is összehozható, napi 20-30 kilométeres távokkal akár benzinfogyasztás nélkül is eljárkálhatunk. Nem is lassan, hiszen akár 120-szal is mehetünk a villanymotorral. De csak ha minden nap van lehetőségünk tölteni, és sosem adunk kövérebb gázt – mondjuk egy zöld lámpához sietve. Továbbá kellemes tavaszi vagy őszi idő van, amikor se fűteni, se hűteni nem kell.

Csakhogy ezek a feltételek nem teljesülnek hosszú távon. Előbb-utóbb értelemszerűen beröffen a benzines, ami azért kortyolgat. Autópályán például, ahol kevésbé tudjuk kihasználni a hibridhajtás előnyeit, cipelni viszont muszáj a dög nehéz rendszert, 8,5 liter körül fogyaszt a V60 T8 – betartva a sebességkorlátot. Az átlag 5,5-6 liter körül alakul, ha időnként konnektorból is töltögetjük az aksit. Jó adat ez egy 390 lovas, összkerekes, kéttonnás kombitól, ami kevesebb, mint 5 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A válaszható menetmódok között olyan is van, amely megőrzi az aksi töltöttségét. Így megtehetjük, hogy a városi dugókra tartogatjuk a nulla emissziós villanyautózást, hiszen akkor nyerünk vele a legtöbbet, ahogy a környezetünk is. Egy másik üzemmódban nem csak megtartjuk, hanem töltünk is hozzá a benzinmotorral. Tehát megvan a lehetőség arra, hogy odakint áldozunk némi plusz benzint azért, hogy majd a városi forgalomban tisztán elektromosan mehessünk az esztelen benzinpancsolás helyett.

Az akkumulátort ebben az autóban nem a csomagtér és nem is a hátsó ülések alá tették, hanem a kardánalagútba bújtatták. Így a hibrid V60 poggyásztere, utastere, sőt, még a tankja is ugyanakkora, mint a nem hibrid V60-asoké. Ilyen tekintetben semmilyen kompromisszumot nem kíván a hibridség. A helykínálat elég nagy, a kényelem kifogástalan, és sok mindent elnyel az 529 literes puttony is. Azzal viszont számolni kell, hogy elvesz belőle némi helyet a gyári 220-as töltőkábel, vagy ha az nem, akkor a (feláras) gyorstöltő, amivel a nyilvános töltőpontokon is tudunk áramot vételezni.

Apropó, töltés. Sima hálózati konnektorból kb. 5 órát vesz igénybe a lemerült állapotról 100%-ra pumpálás. Az adat nem mérendő össze a teljesen elektromos autók 10+ órás töltési idejével, hiszen azokkal 250-300 kilométert mehetünk, ezzel pedig legfeljebb 45-öt. Természetesen öntöltésre a Volvo T8 is képes, minden fékezésből és motorfékes lassításból visszanyer némi energiát, sőt, igény esetén a benzinmotor is töltheti, mint azt fentebb említettem.

A beltér ugyanolyan, mint bármelyik R-Design felszereltségű Volvóban: stílusos, egyedi és igényes. Egy különbség van, az automataváltó valódi kristályból készült választókarja. Ez az utastér éke, valóban különleges darab. Kár, hogy D-ből R-be, vagy R-ből D-be csak dupla pöccintéssel kapcsol, mert nincs rajta reteszelőgomb. Minden mást elmondtunk már az interiőrről korábbi V60-as és S60-as tesztünkben, itt sincs másként.

Felszereltségből háromféle választható a Volvo V60 T8-hoz: Momentum Pro, Inscription és R-Design, miénk az utóbbi volt. A Momentum Pro-val 17,35 millió az induló ár, a másik kettő esetében 18,9 millió. Az alap ellátmány gazdag, még állóhelyzeti fűtés is van benne, de simán össze lehet még szedni pár milliónyi opciós tételt. Tesztautónk esetében bő 3 milliónyit ikszelgettek rá, így a teljes konfiguráció ára 22,1 millió forint lett.

teszt és fotó: SportVerda