TÖBB MINT ELÉG VOLVO XC60 RECHARGE T6 AWD

Íme, a korábban tesztelt XC60 T8 Polestar szerényebb kivitelben, az XC60 Recharge T6 AWD. Kívülről nem sok különbség van köztük, de az a kevés megteszi a magáét. A Polestar elég megalomániás benyomást kelt, míg a mi T6-osunk „szimplán” egy zöld rendszámú városi terepjáró. A Polestar óriási felniken ül, melyekből aranysárga féknyergek kukucskálnak ki, és ultra peres gumik feszülnek rajtuk. Ráadásul jó szélesek, így kellett némi öblösítés a sárvédőívekre is. A T6-oson kevésbé feltűnősködő, és az autó fazonjához jobban illő kerekek vannak. De azért ezek sem kicsik, 19 colosak, egy számmal nagyobbak, mint az alap, mert tesztautónk R-Design csomaggal érkezett. Ugyanezen okból feketék a tükörházak illetve a hűtőrács (akárcsak a Polestar változaton).

A lemezek alatt már valamivel több differencia rejlik. A Polestar futóműve kézzel állítható, a motortérben illetve a hátsó kerékjáratban nyúlkálva, mert úgy adja a versenypályás fíling. A T6-osban pedig csak a menetmódválasztó görgőt kell babrálni odabent, és ugyanúgy keményebbre illetve lágyabbra vált a rugózás.

A legfontosabb különbség a hajtásláncban van. Mindkettő plug-in hibrid, ahol a villanymotor egyformán 87 lóerőt ad, és a benzinmotor is ugyanaz a kétliteres, sornégyes egység. De T6-osban egy turbó lélegezteti, míg a T8 Polestar motorját ezen felül egy kompresszor is. Ez 65 plusz lóerőhöz juttatja, amely azonban arányát tekintve nem is olyan sok, lévén, hogy a T6-osban is csinos kis ménes lakik. A rendszerteljesítménye 340 lóerő, a csúcsmodellé pedig 405 lóerő. A forgatónyomatékkal hasonló a helyzet: a T6-os 590 Nm-t, a T8 Polestar 670 Nm-t tud.

Elárulom, hogy ez a 340 ló és 590 Nm is piszkosul sok, ráadásul a nyomaték nagyon hamar jön. Úgyhogy hiába dögnehéz (2,2 tonna) a kasztni, ekkora krafttal már ez is nagyon keményen gyorsul. Az 5,9 másodperces adat nem csak papíron meggyőző, hanem a kormány mögött ülve is hátbavágó. A Polestar vonatkozó adata 5,4 mp. Tehát nagyjából ugyanúgy megy a két autó, és tapasztalataim szerint ugyanúgy is fogyasztanak. Jó, de mennyit? – merül fel a jogos kérdés, és itt meg is érkezünk a tölthető hibrideknél megszokott válaszhoz: a fogyasztás teljes mértékben a töltéstől és a használattól függ.

Az intervallum alsó vége a nullánál van, amely akkor valósulhat meg, ha 35-40 kilométerenként töltjük az akkut. Ha a hétköznapokon, otthon vagy a munkahelyen gyakran töltőre tesszük, akkor ez teljesen életszerű. De mi van, ha nem töltögetjük ilyen gyakran? Mert nincs kedvünk, vagy nincs lehetőségünk, vagy mert szimplán lenyomnánk párszáz kilométert egyben. Nos, akkor öntöltős hibridként használjuk az autót, amely itt vegyes használatban 9-10 liter körüli fogyasztást jelent. Tehát 0 és 10 liter, ez tekinthető a két szélső értéknek, persze a teteje jobb lábtól függően mehet feljebb is, de őrültséggel most nem foglalkozunk.

És hogy mi van az állandóan töltős, illetve a soha nem töltős használat között? Nos, ennek érzékeltetésére a legjobb azt venni alapul, hogy ha 100 kilométerenként töltjük fel az akkut, akkor ki lehet hozni a fogyasztást 5-6 literre. Jön a következő sarkalatos kérdés: mennyi ideig tart a töltés? Villanyautókhoz képest sokáig, plug-in hibridek viszonylatában csak a szokásos: 16 amperrel 3 óra, 10 amperrel 4 óra, 6 amperrel 8 óra kell egy 0-ról 100%-ra való feltöltéshez. Érdemes tudni, hogy a benzinmotorral menet közben is tölthetjük az akkut, gombnyomásra aktiválható a funkció. Így persze az eleve nagy terhet cipelő motorra még nagyobb teher hárul, amely többletfogyasztást eredményez, de vannak helyzetek, amikor ez megéri. Például amikor Budapesthez közelítve valamelyik gyorsforgalmin vagy autópályán 90-100-zal krúzolunk. A deal az, hogy azon a 20-30 kilométeren 6-7 liter helyett 9 litert fogyasztunk, hogy aztán bent a városban 10-11 literes pazarlás helyett nulla fogyasztással vánszoroghassunk a dugóban. Szerintem nem rossz. És persze ingyen parkolhatunk (majdnem) mindenhol, hiszen zöld rendszámunk van, ez sem elhanyagolható részlet. Miként az sem, hogy itt a benzintankot – sok más plug-in hibriddel ellentétben – nem zsugorították össze: 70 literes, szóval hosszú utazásokon sem kell folyton a benzinkutakon megállni.

Jó, de biztos kisebb a beltér az akku miatt… De nem, mert az akkumulátor nem a csomagtér, és is nem a hátsó ülések alatt lapul, hanem a kardánalagútban fekszik. Nagy bravúr ez, hiszen a kardánalagút adott, szükség viszont nincs rá, hiszen a hátsó kerekekhez nem kardántengelyen megy a hajtás, hanem a villanymotor pörgeti őket (tudniillik a T6 Recharge összkerekes), amely eleve ott csücsül hátul. A csomagtér alatt, amely emiatt valamivel kisebb, mint a nem hibrid változatoké, de a 468 literes térfogat (roló alatt) így is bőven kiszolgál egy családot. Pótkerék viszont nincs a padlója alatt, csak defektjavító szett. Ez van, láttunk már ilyet nem hibrid autóban is.

A lényeg, hogy odabent ugyanaz fogad, mint a többi XC60-ban: bőséges tér, kényelmes ülések, letisztult formavilág, skandináv stílus, gyönyörű részletmegoldások, masszív összeszerelés és az árhoz illő anyagminőség. Illetve egy nagy érintő-kijelző, melynek menüjét szokni kell, miként azt is, hogy még a klíma szabályozásához is ezt kell bökdösni. Ahhoz pedig oda kell nézni, nem lehet a fizikailag létező gombot kitapogatni, ez a bajom vele. A hangszigetelés viszont példás, a hifi hangzása pedig csillagos ötös, ahogy általában a Volvókban.

Vezetni kellemes és pihentető, hiába a bődületes erő, nem sarkall sportos vezetésre, de persze nagyon tud menni, ha kell. Kanyarokban érezni a súlyát, de az útegyenetlenségeken is, csak azokon előny kovácsolódik belőle, így ugyanis vasal rendesen. Van sok vezetéstámogató rendszer, és szépen is működnek, nem idegesítőek. Parkolásnál hasznos a felülnézeti képet is adó kamerarendszer, de még hasznosabb az első kamera: kapuból való kiálláskor elég csak egy centire kitolni az autó orrát, és máris belátjuk vele a járdát mindkét irányba.

Az XC60 ára 13,9 milliótól indul, de nem az itt tesztelt Recharge (tölthető hibrid) változaté. Ez 18,6 millióról startol, az itt látható R-Design kivitelben pedig 20,3 millióról. Erre jöttek még feláras tételek melyekkel valahol 22-23 millió között állt meg a tesztautó ára. Az alapárakat tekintve a német konkurencia is nagyjából itt van, de ott több „kárt okozhatunk” a konfigurátorban, mint a Volvo esetében. A 390 lovas T8 Recharge 900 ezerrel drágább, amely ebben a ligában reális felár, de a Polestarért fizetendő közel 3,7 milliós többlet túlzó. Aki igazán erős, zöld rendszámos XC60-ast szeretne, annak tökéletes a T6 Recharge AWD.

teszt és fotó: SportVerda

Volvo XC60 HYBRID teszt – SportVerda