fbpx

Nem a különleges formatervre gondolok, mikor vasalónak hívom, hanem a remek rugózási komfortra, ami kis hazánk útjain járva még mindig nem utolsó szempont. Az alkotók is erről a tulajdonságáról nevezték el – csak nem vasalónak, hanem Aircross-nak...

Közel húszévnyi mélyaltatásból élesztették újra a 8-as BMW-t, és ahogy a legendás, bukólámpás modell, az új is pusztítóan jól néz ki. Ezúttal azonban kabrió változatot is gurítottak a nyitott vezetési élményre vágyóknak. Meg dízelt is....

Formatervben sokkal vagányabb és feltűnőbb lett elődjénél, izgalmas a belső dizájn, és a kivitelezés is igényes. A kiemelkedő helykínálat és a praktikum nem az erőssége, de az nem is a szedánok feladata, hanem a tömpe orrú SUV-oké, az érzéki csábítás pedig megmarad szép autóknak....

A vezetőnek élményt, az utasoknak kényelmet, a szemlélőknek szívdöglesztő megjelenést ad az új 3-as BMW. Ahogy eddig is, csak most sokkal profibban. Akkorát szól ma a 3-as, mint nemrég az 5-ös, és már a kétliteres dízellel is piszkosul megy, miközben a fogyasztása is kedvező –...

Formatervben sikerült felülmúlni az elődöt, vezetési élményben viszont inkább szinten tartásról beszélnék. Már nem gyorsul parádésan az alapmotorral, és a futómű is változott, de a bal egyen ülve így is van mitől mosolyogni – na meg a benzinkúton is…...

6,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, mégsem olyan izgalmas, mint egy régi S60 T5-ös. Viszont sokkal jobb és nagyobb is, öltözéke pedig kifinomultságra és profizmusra vall: kevélység nélkül feltűnő és gyönyörű. Jó, de biztos ez is van vagy 20 millió – gondolnád jogosan, de…...

Nem vitás, hogy a Focus egyik legerősebb ütőlapja továbbra is az átlag feletti vezetési élmény. Az ST-Line csomag rátesz erre még egy lapáttal, itt még az 1,5-ös dízellel is mosolygós a bal egy. Hát még milyen vidám lenne a kétliteressel, ami a kombi Vignale-ban bizonyította...

Kétliteres turbómotorral próbáltuk ki a legfurcsább Minit. Helykínálata alapján családi autónak is jó, miközben vezetni sem hétköznapi élmény, de még jobb lenne manuális váltóval. Ráadásul úgy közel 700 ezerrel csökkenne a 14,2 milliós végösszeg…...

Ez a két alternatíva kínálkozik, dízellel ugyanis nem gyártják az ötödik generációs CR-V-t. Vajon fogyasztásban felveszi a versenyt a hibrid a dízellel? És ez is béget, mint a többi? Na és az 1,5-ös turbó itt is olyan szerethető, mint a Civic-ben?...